Bemutatkozás
1965. január 23-án születtem, Szegeden. Főiskolai tanulmányaimat a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végeztem magyar—történelem szakon, itt kaptam tanári diplomát 1988-ban.
Rendszeresen 1983 óta publikálok, amikor elkezdtem a Délmagyarország című lapba tárcákat, aztán különféle egyéb műfajú cikkeket is írni. 1987-ig külsőztem, majd –- miközben még főiskolára jártam -- felvettek újságírónak. 2007-ig különböző Csongrád megyei lapoknál voltam munkatárs (időrendben: a Délmagyarországnál, a Csongrád Megyei Hírlapnál, a Délvilágnál, a Reggeli Délvilágnál, s ezzel részben egyidejűleg a Szegedi Naplónál, később a Délmagyarország/Délvilágnál). Újságíróként minden műfajban írtam, azt, ami a napi munkával járt. Közben számos más lapban, folyóiratban is megjelentek a tárcáim. Tárcasorozataimban megteremtettem Zamfiri, e prebalkáni, félig metafizikus figura, és a mindenben jeleket, nem létező dolgokat látó Thakács alakját; 1995-ben a budapesti Littera Nova Kiadó által meghirdetett novellapályázatra írt novelláimat beválogatták a Magánbirodalom c. antológiába (válogatta Bodor Ádám, Csiki László, Márton László, szerkesztette Balázs Tibor). 2004-ben a budapesti Accordia Kiadó gondozta Láthatatlan kövek c., kortárs prózaírók antológiájában is szerepeltem, ezen kívül a kiadó több más antológiájában, illetve a Szegedtől Szegedig c. antológia számos darabjában. 2004-ben elvégeztem a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) Bálint György Újságíró Akadémia és a Tudományos Újságírók Klubja tudományos és környezetvédelmi újságíró-kurzusát, és a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) tagja lettem. 2007-től szabadúszó íróként, újságíróként élek. 2009-ben a Littera Nova Kiadó Menedékjog c. antológiájában szerepeltem. 2016-tól a Magyar Írószövetség tagja vagyok.
Köteteim:
A kapu (tárcák, novellák, Délmagyarország Kiadó, Szeged, 1998)
Úszóházi Hírek (tárcák, novellák, Délmagyarország, 1999)
Yasmina belém olvas (tárcaregény, Accordia Kiadó, Budapest, 2000, Szász Imre utószavával)
Gyalog a hídon át (tárcák, Accordia, 2001)
Tó a levegőben (tárcák, Accordia, 2002)
Halak a város fölött (tárcák, Accordia, 2003)
Balaton, hal-álom (tárcák, Bába Kiadó, Szeged, 2003)
Tenger a telefonban (tárcák, Accordia, 2005)
Naphal lámpafényben (tárcák, Accordia 2006) Gyimesi László utószavával
Mozdulatlan eső (tárcák, Accordia, 2007, Kocsor Erika előszavával)
A napfényfolt súlya (tárcák, Accordia, 2010, Artner Szilvia Sisso előszavával)
Vizek partján, horgászva (horgásztárcák, Accordia, 2011)
Balatonozások kora (horgásztárcák, Accordia, 2012)
A közelítő ház (tárcák, Littera Nova, Budapest, 2012)
Balatonról, halakról (Pelikán, 2017)
Szabadság, reggeli fényben (tárcák a lila Délvilágból, 1991--1996) (Pelikán, 2018) Ladányi Zsuzsanna és Tráser László előszavával
Emlékvizeken horgászva (Pelikán, 2020) Tanács István előszavával
Festett ösvény/Járatlan úton (két kisregény, Hungarovox 2020)
Köteteim társszerzőkkel:
Láthatatlan kövek. Kortárs prózaírók antológiája (tárcák, Accordia, 2004)
Menedékjog 2009 (tárcák, Littera Nova, 2009)