Farkas Csaba és a Balaton

Húsz éve annak, hogy Farkas Csaba, még főiskolás hallgatóként, belépett a szerkesztőségbe és magával hozta első írásait. Az alkalmi publikálásból rövid időn belül munkaszerződés lett, a felszínes ismeretségből pedig szoros munkatársi kapcsolat és barátság. Arra már nem emlékszem, a Tóhoz, a Balatonhoz való szoros lelki kapcsolatát mikor osztotta meg velem. Az bizonyos, hogy már a legelső tárcái között is voltak balatoni témájúak. Később szóban is „vallott” arról, mit jelent neki a balatoni horgászat, mit érez a kora gyerekkora ismert nagy víz, a Part, a folyton a fülében morajló hullámverés iránt.

Aztán, mint horgászfeleség, a Balatonnál is láthattam Farkas Csabát. Akkor jöttem rá, mennyire nem ismerem kollegámat, aki autónk jobb első ülésén a négyórás út alatt, közeledve az imádott Tóhoz, zaklatott, feszült, állandó munkakényszerben élő hírlapíróból felszabadult, nyugodt, bölcselkedő emberré változott. Ontotta magából a történeteket, miközben jobb lábával mintha nem létező gázpedált nyomott volna, hátha gyorsabban célhoz érünk, és lehet kipakolni a csomagtartóból a horgászfelszereléseket… Most, amikor egyik tárcájában olvasom, hogy neki – azaz a történet szereplőjének, Thakácsnak – lassan már mindenből a Balaton jut eszébe, tudom, mit érez. Hogy a Tó a messze távolba vész számára, egyre ritkábban ülhet a partján, a napi szerkesztőségi mókuskerékből egyre nehezebb kiszállnia. „Ha ránéztek az óra számlapjára – mármint Á. és Thakács --, s tapasztalták, fél hat, e tény nem a puszta időpontot jelezte számukra, hanem, hogy most ér be a balatonsz.-i kikötőbe Keszthelyről a menetrend szerinti hajó. Thakács, éjjel négykor kinézve az ablakon, miközben csak a vigasztalan közvilágítást látta, tudván tudta: a Balatonon ilyenkor már virrad. Körülbelül úgy éreztek, mint egy jó könyv után érzünk, mely kötetnek olvasását abba kel hagyni, mert vége lett. Egyszer aztán: -- Maga szerint maga most hol van? – kérdezték valakik Thakácstól (utóbb kiderült, elvesztette a nyílt utcán eszméletét, miközben ment, haladt a kápráztató, izzófehér napsütésben). – Balatonsz.-en – válaszolta Th., megfellebbezhetetlen. A kérdezők összenéztek. – Nem teljesen. Mentőben.” És másképp is távolodik a Balaton, nemcsak tőle, hisz egyre több riasztó hírt hallunk a tóról. Farkas Csaba ezek hallatán határozta el egy Balaton-könyv összeállítását. Történjen bármi, marad nyoma mégis, hogy miként láthatta még a Balatont. S a hírek hátha biztatóvá válnak.

(Fekete Klára, előszó)