Recenzió

Farkas Csaba, a Délmagyarország munkatársa szenvedélyes horgász. Korábban is írt már könyvet a horgászat szépségeiről és a szeretett Balatonról, így például a Balaton, hal-álom című könyvben. A Balatonozások kora majdnem negyedszázad balatoni horgászatait idézi meg: az 1987 és 2011 közötti éveket. A Thakács nevű íróképmás emlékeit felvillantó rövid tárcák érzékletesen mutatják be a minden évszakban elbűvölő tavat, a tavaszi tótól a téli, befagyott Balatonig, annak környékét, a Kis-Balatont, a tó körül élő embereket és a német turistákat, a változékony időjárást, a közös nyaralásokat és a nagy biciklitúrákat, az éjszakai csillagnézéseket, a meggyszedéseket vagy a gazdag állatvilágot: a sirályokat éppúgy, mint a tücskök esti kórusát. A középpontban azonban a horgászat áll: a különféle halak kifogása a hullámzó vagy éppen a csendes tóból, az éjszakai és hajnali horgászatok, de olvashatunk a Balatonhoz történő utazásokról és a halevő sünről is. A téma iránt érdeklődőknek ajánlható.

 (Kello.hu)

Farkas Csaba: Balatonozások kora (Accordia Kiadó, 2012)

Ha létezik vadászirodalom, miért ne lehetne „horgász-” is? Ami ugyebár a műfaj szabályai szerint leginkább magával a horgászattal foglalkozik. Horgászattal? Nem, nem! Sokkal inkább a horgászélménnyel. A horgászattal szakmai könyvek foglalkoznak. Farkas Csaba akár ilyet is írhatna (lehet, hogy már írt is?), bár úgy tűnik, képzeletét maga az élmény sokkal elmélyültebben foglalkoztatja. A nem horgászó emberek természetesen nem ismerik ezt az élményt, ezért nem is értik a horgászt. Ugyan mi öröme telik az órákon át tartó egyhelyben-ülésben! Sőt éjszakázásban! Farkas Csaba most elmondja. Nekik, a nem horgászóknak csakúgy, mint a horgászoknak. Egyiknek emígy, másiknak amúgy lehet érdekes. Érdekes a csendes várakozás filozófiai nyugalma és egyidejű feszültsége. Két ellentétes állapot, ami kifinomítja az érzékelést, szélesíti a látóteret, és három- (ha nem négy-) dimenzióssá varázsolja az észlelést.

A 35 most közreadott írásában így, ilyen előzmények tisztult esszenciájaként mutatja meg nekünk a szerző a Balatont, többségünknek olyan állapotában és olyan körülmények között, amilyennek aligha ismerjük. Rövid írások ezek, látszólag egy-egy halfogó esemény vázlatai, akárha valaki sebtében az álmait írta volna le, hogy el ne feledje. (Valójában mindegyikben ott szunnyad a nagyobb lélegzetű mű, a szintézis lehetősége, aminek bővebb kifejtésére talán majd csak akor kerül sor, ha a vizek végképp hal nélkül maradnak.) Bár a Balaton a közeg, ahol a horgászat zajlik, a szereplők köre kamaradarabba illő. Th. – vagy Thakács (alias F. Cs.), --, „Á”, a felesége, a nyaralóépület, a vonat, az állomás, a part és a halak: pontyok, dévérek, balinok, karikák, küszök, gébek, gardák, angolnák, kősüllők és fogasok, s egyetlenegyszer még egy csuka is. És hát Szeged, az otthon, és a honvágyakozás másik végpontja. Ezek a felsoroltak mind egyenrangú szereplők. A fák és madarak, a felhők, fények és szélviharok viszont az idő, az évszakok múlását-váltakozását hivatottak jelezni, Meglehetős dinamizmussal ezek a szereplők cserélődnek tehát a balatoni forgószínpadon. Kell ennél több? Aligha. Hiszen ez maga az élet!

(ulmarius, Természet Világa, 2012. december)