Recenzió

 A különös tárcanovellákat az idő fűzi egy csokorba. A kötet valójában egy szürrealista kalendárium, melyben a jelesebb fordulókat egy-egy novella jelöli. Az események térben és – egy elképzelt – időben jól körülhatárolhatók. A rövid történetek leggyakrabban Szeged, máskor Hódmezővásárhely terein, utcáin játszódnak. Feltűnnek a Mars téri piac árusai, bevérzett szemű öreg cigényzenész, az „egyen-europid kinézetű alföldiektől olyannyira eltérő vásárhelyiek”, a vásárhelyi Őszi Tárlatra gyülekező sokaság, a szegedi Széchenyi tér őszbe forduló fái, az Alsóváros fehér fényű utcalámpái, mind e képeket az évszakok változó fényviszonyai színezik. A hétköznapi valóság az életnek mégis „csupán” 95%-a. A maradék 5% álmok, víziók, furcsa látomások formájában feszegeti a dél-alföldi kedélyes-álmos hétköznapokat. Ez a kisebbik rész azonban Farkas Csaba világában mintha nagyobb lenne. A költő belső, lelki valóságán, a szubjektum szféráján keresztül valamiféle kozmikus egység sugárzik át, ezt hivatott jelezni a novellák kerek száma is. A 100 rövid történeten különös transzcendens fény sugárzik át.

(Kello. hu)

„Végülis várható volt”, mondta magának Thakács, amikor megpillantotta a kiskörút és a Kálvária sugárút kereszteződésében, a fal mellett, szemmagasságban lebegő csukát. Emberek, autók jöttek-mentek, zajlott a reggeli forgalom, ez azonban a csukát nem zavarta. „Mit akar fogni? „, tette föl a kérdést Thakács, és ekkor észrevette a verebeket. A túloldalon feltűnt egy jókora ponty, egy diáklány odadobta neki szalámis szendvicse utolsó falatját, amelyre már nem jutott szalámi. Thakács fölnézett az égre: fecskék nyilaltak, elkeveredve az ezüstösen csillogó küszökkel, gardákkal. A hal- és fecskecsapat versenyt vadászott a szúnyogokra. Játékosan csivogtak és villámlottak, sütött a Nap, suhantak a város fölött, a félig felhős, kék, reggeli ég alatt.

 (Fülszöveg)