Varjakra várva

Napról napra sárgább lett a pszichedelikus diófa az udvaron, aranykék fények, mindenhol szóltak a cinkék, és Thakácsék elhatározták: megkezdik a felkészülést a télre. 1. Férőhelyet kell keresni a még tavasszal a folyosóra kitett szobanövényeknek; 2. etetőanyagot – pardon: eledelt, nem horgászat ez – beszerezni az ég madarainak. A cinkék ugyan jól elvannak a porolóra felfüggesztett – nemsokára megveendő – sertéshájon, a rigók meg a levesbőli főtt répán, de gerlék és verebek is járnak az udvarba, őket is el kell látni kukoricadarával; 3. beüzemelni újra a tavaly óta üresen árválkodó akváriumot, Thakács paradicsomhalak beszerzését fontolgatja, e halfajból gyerekkorában 800 db-ot sikerült felnevelnie szintén saját keltetésű papucsállatkákon, illetve sórákon (Artemia salina); 4. elkezdeni villantózni járni a Tiszára, itt a szezon; 5. berámázni végre a képet, amit esztendeje kapott Thakács: potyogó vakolatú, öreg házfal, ablak, kerete lilára festve, mögötte macska néz, hogy mit, nem tudni, talán azokat a láthatatlan alakokat, melyeket ember nem észlel, s a macskának is csak olykor-olykor jelennek meg; 6. s végül várni, várni Á.-val a karácsonyt.

-- Majd csak megleszünk, Csucsukám – mondta egymásnak Á. és Thakács (ugyanúgy szólítják egymást mindketten), a sötét szobában, lehalkított tévé mellett, az asztalkán ott hallgatott, olykor-olykor kinyújtózva, a két gyertyaláng, s Fruzsina, a kék szemű sziámi macska hol egyikük, hol másikuk ölébe ült, miközben telt és telt az ősz.

Sárgult tovább a diófakorona az udvaron. (Thakácsot mindig váratlanul éri a sárgulás. Érthető: nem fokozatosan kezdenek sárgulni az egyes levelek, nem úgy, hogy a nagyon zöldből zöldessárga, ezt követve sárgászöld lesz, s csak ezek után sárga, hanem hirtelen – a levél, amely tegnap este még zöld és zöld volt, ma reggelre legmesszebbmenőkig megsárgult. Ez persze nem tévesztette meg Thakácsot, tudva tudta, hosszas, belső, láthatatlan folyamat előzi meg a színeváltozást, ennek során a levél maga nagyobb anyagforgalmat bonyolít, mint egy túlterhelt számítógép, melyen egyszerre tizennyolc programot futtatnak.) – Ragyogó fényes napok következtek ragyogó fényes napokra, párás reggelek, ködös reggelek, éles-tiszta reggelek, elvileg egyre hűvösebbeknek kellett volna lenniük, ám mintha állna, mintha visszafelé haladna az idő – aztán egyszer csak hirtelen zökkenő: diderget a hajnal, a lehelet látszik, s innentől fogva hideg vagy még hidegebb az év. Olykor köd volt, olykor nem – egyelőre inkább nem --, a cinkék mind hangosabban szóltak, a Nap egyre később kelt, és Th. mindinkább érezte: hiányszik valami, nem igazi a télvárás, nem igazi az ősz. Pedig már a cserépkályhát is beüzemelte Á. és Thakács. – Aztán egyszerre rájött Th., mi hiányzik az igazi, a valóságos télváráshoz: a varjak jelenléte. Nem jöttek meg még a varjak. Egyértelmű: innen már csak a varjú hiányzik. Majd ha a varjak megjönnek, zománcfényű tolluk megcsillan a kristálytiszta légben, akkor lesz igazi az ősz.